Csak egy dátum, 2 év bő eltelésével. 
Mindig megfogadom, hogy vezetni fogom a blogom, mint anno tettem, pedig tudom, hogy senki nem blogol már jóformán, nem is használja ezt a felületet. Ha használja is, akkor pedig én nem olvasom.

Ez a 2 év, szólhatna a hogyan csússzunk a lejtőn, majd kapaszkodjunk meg egy faágban, ami megtart a további szartengertől, ami a nyakadba zúdul. Hol is kezdjem. Legelején nem tudom, mert nem tudom hol van az a pont. Túl vagyok a Lidlen a 8. évemen, ideállapotokkal körülölelve, egyre több mentális problémával, és még csak 30 sem vagyok. Na jó, jövőre már sajnos annyi leszek. Mindig at hallgattam, hogy a 20-as éveid a legszebb éveid. Kinek? Kérdem én. Mert hogy nekem nem, az tutifix. Sorolhatnám itt azokat a dolgokat, amik "legszebbnek" nem mondhatóak, több lenne belőle, mint magából abból, ami jó. Minden felfogás kérdése, ugye mondják az okosabbak, vagyis lehet csak annak tettetik magukat.
Szóval elmúlt 2 évem, eléggé vegyes érzelmekkel teli volt. Van amire nem is emlékszem már, annyira nem volt fontos mérföldkő az életemben. 2023.09.27, megszereztem a jogosítványomat, retek betegen, nem hallottam, amikor lefulladt az autó, nem is egyszer, meg itt-ott bénáztam egy sort, de szerencsére nagyon jó, és türelmes, segítőkész oktatóm volt, akire mindenben számíthattam. Nem mellesleg egy nagyon jó vizsgabiztost is megnyertem, aki szintúgy türelmes volt velem, és figyelembe vette azt is, hogy beteg vagyok. Rá 2hónapra, vagy másfél, véget vetettem a 8 éves kapcsolatomnak, amiben már nem éreztem jól magam, eleinte bántam, majd rájöttem, hogy nem fontos az, hogy bárkivel is párkapcsolatban legyél úgy, hogy nem érzed jól magad benne. ( azt hiszem, be kell hogy hozzak egy széket, mert nem jó ezen a gimnasztikai labdán ülnixD)  Ez se kényelmesebb, de célnak megfelel. Szóval hol is tartottam. Ja igen, szóval szétmentem a kapcsolatomból, és elég sokára sikerült elfogadnom azt a tényt, hogy egyedül maradtam. Nyaldostam a sebeimet, mint a megsebzett kutyák, próbáltam kikászálódni ebből az érzelmi zűrzavarból, sajnos elég sokára. Majdnem egy teljes évembe került, hogy azt tudjam mondani, köszönöm, jól vagyok.
Szoktak olyan napjaim lenni, amikor marhára nincs kedvem semmihez, csak vagyok, mint egy adag szar, fekszem, telefonomat nyomdosom. Ezek az igazán produktív napjaim, csak átkokat ne szórnék közben mindenre és mindenkire.
Kicsit talán megváltoztam. Elkezdtem bulizni, amit eddig nem tettem, mindenfelé járni, igaz legtöbbet Tarjánban buliztunk, de már oda sem járunk, elég volt a nyarat végig tolni úgy. Voltunk Siófokon, de valahogy nem voltunk elragadtatva tőle, legalább is én biztosan nem. Még mindig gyűlölöm a tömeget, meg a drogos köcsögöket, akiken látod, hogy  nem tiszták.
Mi volt még...
Levezettem életem első 400 km-ét úgy, hogy nem volt mellettem senki, csak mentem és mentem le Hajdúnánásra Encihez. Nem féltem! Sőt, kifejezetten élveztem, szóval valami ezzel kapcsolatos munkát szeretnék majd a jövőben, ahol lehet mindenfelé menni, nem kell egy fix épületben bent lenni.

Terveim kezdenek kialakulni, hogy mit is szeretnék elérni az életemben. Vagy legalább is megvalósítani. Szeretnék vezetni, világot látni. Már unalmas a folytonos bezártság. Szeretnék megtanulni műkörmöt is építeni, legalább magamnak meg tudjam építeni, csak mindenhez pénz kell. Pénz meg nem a fán terem sajnos, pedig milyen jó lenne leszüretelni.

Tudnék még mit írni amúgy, csak ebben is elfáradtam, lefeküdni meg nem tudok, mert kitakarítottam az ágyamat, azt vizes még. Éjszakára megyek dolgozni, mert miért is ne, kicsit kivagyok ettől már, de hát kell a pénz, csak ne lenne egy héten 4 pihenőm, meg 3.. Semmi értelme, nem kapok úgy annyi fizetést amennyit kellene. Na jó, nem szaporítom tovább a szavakat, remélem nem felejtek el írni ide még, és megint 2 évnek kell eltelnie, hogy észbe kapjak - jólvan öregszem én is... jövőre 30 leszek - 

 Hát hello kedves blogom.

Mennyi idő is telt el azóta, mióta pötyögtem itt? Legutolsó bejegyzésem 2020-as volt. A pandémia előtti időszakról, amikor még normális életünk volt, amikor még nem kellett minden egyes pillanatban azon aggódni, hogyan fogjuk túlélni a hónapot.
2 év leforgása alatt, fejetetejére állt az egész világ, természetesen az életem ugyanolyan szürke és unalmas mint eddig volt. Volt itt minden, a különféle betegségektől elkezdve egészen a megbolondult emberekig minden. De tényleg szó szerint minden! 
Voltak lisztgyűjtők, wc papír gyűjtők. olaj gyűjtők, hús gyűjtők.. nagy skálán mozog az emberi butaság.

Hosszú évek után, nekem is sikerült kiadnom magamból a felgyülemlett sírást, egy kiadós zokogás kiséretében, ami igazán sok jót nem tett, csak felcseszett, hogy a legkisebb hülyeségen is eltudom magam sírni - nagy tapsot kérnék hozzá - . Voltam fent és lent, vannak mai napig rosszabb napjaim, van amikor semmihez nincs kedvem, egyszerűen még bemenni dolgozni sem. Előfordul, hogy bolondozok mindenkivel is, de van amikor az egyszerű létezés is nehezemre esik.

Tavalyi évben lett egy cicám, vagyis mégegy, aki Bogyó nevet viseli magán, mert mindig bogyókáztuk őt, meg kis pöttöm volt, amikor hozzánk tévedt. Szerencsére ő is és Puszu is jól vannak, nem is tudom mit csinálnék, ha baja lenne bármelyiknek is.
Apum is jól van szerencsére, igaz nagyon fájlalja a lábát, néha túlságosan is aggódom érte, hisz nekem ő a minden.. ha ő nincs, én sem leszek, semmi értelme annak, hogy ne jöjjek haza senkihez. Na de inkább erről nem is akarok beszélni, hisz minden rendben van vele! És ez a fő!

Munka... 6 éve vagyok már a Lidlben, hihetetlen, sosem gondoltam, hogy ennyi türelmem lesz a hülyékhez.^^" Szerencsére sok jó barátság született ott is, egy kettő emberrel jobban el vagyok, természetesen a meg nem fogalmazott szarságaimat mélyen temetem magamban, hisz én magam sem értem, mi a franc van velem.

Sok tervem van az évre, amiket szeretnék megvalósítani, szeretnék jogosítványt végre, amire elkezdtem gyűjteni, nagyon durva, hogy gyűjtenem kell rá.. De hát ha nem keresek annyit, akkor mit is várunk. Az udvarunkat is rendben akarom már tudni végre, csak hát kéne egy ember, aki mindig füvet vág, mert most is meg kéne aput lepni vele, hogy levágom gyorsan a füvet és nem zagyválok össze-vissza itt mindent. 
El kéne kezdenem naplózni is, hogy leírjam mi volt az adott napon, hogy talán sikerül magamat megtalálnom, az utamat... a célomat. Nagyon szeretném megtalálni..

Nem tudom eldönteni, hogy az időt ki tekeri ennyire. Nem olyan rég, még azon sajnáltam magam, hogy semmi nem sikerül az életemben. Mára pedig, mintha pislantottam volna egyet, paff jött a 2020.
Hálás vagyok. Nem mondom, hog 2019 az én évem volt, de sok változás következett be az életemben.
Májusban már tudtam, hogy Június 1-től egy másik boltban fogok dolgozni. Hogy megbántam-e? Egy percét sem! Nagyobb szükségem volt arra, hogy olyan emberek között dolgozzak, akik szeretnek, nem áskálódnak és segítőkészek.
Nyár folyamán elmentem Debrecenbe Enciékhez, ahol  mint mindig, nagyon jól éreztem magam! Sőt, haza sem akartam jönni.
Szeptemberben életemben először voltam Horvátországban! Ismét Enciékkel, és ott is nagyon jó volt, igaz sikerült kificamítanom a bokám, de túléltem, hazajöttem, akciót váltottam MEZITLÁB! Csak annyira volt bedagadva. A hónapok úgy teltek el, hogy csak azt vettem észre, december van, az összes rejtett tartalékom le van merülve, nem érzem jól magam a bőrömben, szabadulni akarok minden rossz szokásomtól, a kifogásaimtól, mindentől.
Ismét olyan elhatározás elé állítottam magam, mint 2013 januárjában. Ott is meguntam, hogy fáj mindenem, fáj a bokám a nagy súlyom miatt. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy inzulinrezisztens vagyok.
Februárban 25 leszek, szeretnék változtatni sok mindenen, szeretném elérni az új kitűzött céljaimat. Szeretnék kilókat ledobni, hajamat megnöveszteni, szeretnék kijutni Dél- Koreába, szeretnék új telefont, jogsit elkezdeni. Sok-sok terv van a fejemben, amiket itt az ideje elkezdenem megvalósítani.

Leggo 2020, be better than 2019!
A cím, mintha valamilyen motiválós dolog lenne, de sajnos nem az.
Amikor elveszited az önvizalmad, lekerülsz annak a bizonyos gödörnek a fenekére, ahol kuporogsz, félsz. Megannyi kérdés cikázik a gondolataidban, vagy lehet hogy csak az enyémben. Elértem ahhoz a ponthoz, hogy minden napomat, végig csinálom, mosolygok, természetesen nem őszintén, csak eljem túl mindegyik napot.
Lassan 24 éves vagyok, azon kivül, hogy az elmúlt éveimet munkával töltöttem, semmit nem tudok letenni az asztalra. Nincsenek terveim, sodródom az árral. Nem akarok családot tervezni, míg más velem egykorú lány már gyereket szül, vagy épp megházasodik. Nekem egyik sem kell. Fölöslegesnek tartom.
Nincsenek céljaim, ami felé küzdeni akarom magam, kilátástalannak látom a jövőt. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi agymenés miatt, vagy azért, mert épp a második nagyobb depressziómat élem. Annyit gondolkozom ezen, hogy vajon mit is akarok? Egyáltalán, van-e értelme ezt az életet, életvitelt folytatni. Mindent saját magunknak alakitunk, az utat, amire rálépünk szintén. Az én ösvényem eltünt, nincs meg az aranyközépút. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem..
Álmokról nem is merek beszélni, hisz sorra teszek le róluk, egy utazásról, kirándulásról, vagy éppen egy fontosabb dolog megvételéről mint pl az új telefon. Mindig, minden hónapban ez van, hogy nem tudom mi lesz a következőben.. és félek mindentől. Egyszerűen létezni is rossz ezekkel az érzésekkel.
Ki szeretnék lábalni ebből, de nem megy az sem.. Miért mástól várom a megváltást, amikor saját magamnak kéne megtennem a lépéseket?


sosem fogom megérteni magam..
Kicsit unatkozom ismét, igy összeszedem a random tényeket rólam megint. Remélhetőleg nem fogom ugyanazokat írni, és tudok újdonságokat is mondani.

1. Inzulinrezisztens vagyok.
2. Nem szeretem, ha az IR-t bekategorizálják halálos betegségnek.
3. Utálom a monotonitást, sokszor lehet látni rajtam, hogy unom a banánt. Na, ez azért van!
4. Diétás recepteket írok füzetbe, de még nem próbáltam ki az összeset.
5. 2018.09.28. meg lett az első tetoválásom.
6. 2017.09.24. Londonban, először életemben láthattam Kwon Jiyongot.
7. Azt hittem Jiyong sokkal törpébb, de kb olyan magas lehet, mint én.
8. Nem voltam nyaralni már több mint 5 éve.
9. Szeretem Debrecent, csak a Hortobágyot nem, mert túl hosszú és unalmas.
10. Február óta Pestre járok magánklinikára, hogy kezeljék az inzulinrezisztenciám.
11. Ritkán ülök gép előtt, inkább bekuckózok az ágyba, és ipadről nyomkodom a netet.
12. Net függő vagyok.
13. Sokszor erős késztetést érzek arra, hogy cigizzek, de aztán rájövök, hogy van elég bajom, nem kell még tüdőrák is.
14. Az évek alatt, megutáltam a karácsonyt, a vele járó költekezést, díszítést stb.
15. Mindenféle motivációs szövegeket nézek, van egy motivációs naptáram a falon, de kb mintha ott se lenne.
16. Hamar elmegy a kedvem mindentől.
17. Trichotillomániám van, ha betegségekről van szó.. ez az!
18. Sokszor vagyok magam alatt, emiatt a szar miatt, ha lehetne, agyonütném, aki miatt van:)
19. Nem tudok spórolni, mert a kiadásaim nagyobbak, mint a fizetésem.
20. Szeretnék jogsit, de még mindig nem jutottam el oda, hogy jelentkezzek.
21. Műkörmöm van, amit szeretek folyamatosan leszaggatni kasszázás közben, vagy sütés közben - remélem érezted az iróniát -
22. Nem szeretem ha kérdezgetik, mikor házasodom meg, mikor lesznek gyerekeim.
23. Előzőhöz kapcsolódóan, nincs türelmem a gyerekekhez, egyedül öcsém tűröm meg.
24. Mániákus sminkgyűjtő vagyok
25. Próbálom visszanöveszteni a szemöldököm, egyenlőre sikerül, de foltokban nő vissza.
26. Utálom a büdös szagokat: testszag, izzadtság, szájszag stb.
27. Imádok mitesszereket, pattanásokat nyomkodni magamon illetve Ádámon is, ami egy rossz szokásom.
28. Szeretnék utazni, de nincs miből, nincs kivel.
29. Alapból nem látom negatívan a dolgokat, de ahogy jár az agyam, folyamatosan lehúzom magam.
30. Parfümgyűjtő vagyok, sokféle parfümöm van, és szeretem is használni őket.
+1. Szeretem magamnak megcsinálni itthon a dolgokat, pl: glettelés, falfestés.. nem akarok "szakembert" hívni, ha megtanulhatom én is apukámtól, akkor miért ne?

A napokban elég sok időm volt és van is gondolkozni. Folyamatosan gondolkozom, mindent végig pörgetek az agyamban.
Ahogy az idő múlik és idősödöm, egyre kevesebb ember marad mellettem. Óvodától elkezdve, jöttek-mentek az emberek mellettem, hol körbe voltam véve, hol pedig nem. Folytonos összeveszések, kibékülések.. mennyivel könnyebb volt kiskoromban azt mondani, hogy nem vagyok a barátod. Ma már nem mondjuk ezt, csak csendben kisétálunk egymás életéből. Vannak olyan barátaim, akikkel nem beszélek már, de azért fontosak számomra. Nem értem az összefüggést az ilyen dolgok között.

Óvodában megismertem Dettit, akivel mai napig jó kapcsolatot ápolunk, bár már nem olyanok vagyunk mint régen, mégis tudunk egymásnak örülni.
Kingával is tartom a kapcsolatot, vele is, bármikor tudok találkozni, beszélgetni, de lehet érezni, hogy felnőttünk.
Akik a környéken éltek, mind mind elköltöztek, én pedig egyedül érzem magam. Egy munkatársnak nem tudok ugy megnyílni, mint egy barátnak..
Vannak az internetes barátok, köztük Enci, akit ténylegesen a legjobb barátnőmnek nevezhetek. Rá bármikor számíthatok, még akkor is, ha olyan rossz dolgokat teszek, mint az előző blogbejegyzésemben található irigység. Igaz, mi sem a legjobban kezdtük a barátságunkat, mégis kitartunk egymás mellett. Nem tudom mi fogott meg benne, egyszerűen ha lehetne, az utolsót is odaadnám neki, hisz olyan mintha az elveszett testvéremet találtam volna meg. Nekem csak ő van, mármint.. mindenkit szeretek tényleg.. de ha nem beszélhetek vele, teljesen depressziós vagyok, mint ahogy a napokban is.

Hiába is vannak körülöttem emberek, ha a belső mumusok marcangolnak, nem mondom 1000%ra hogy Enci is tud segíteni, DE! csak ő az, aki megérti minden kicseszett agybajom, és néha én szégyenlem magam amiatt, ahogy viselkedem vele.

Utálok gondolkozni, magányos lenni. Akkor jövök erre rá mindig, amikor egyedül vagyok. Szeretnék  jobb lenni.. változtatni pár dolgon. De ez még a jövő zenéje.
Aki ismer, az tudja hogy könnyedén leszek irigy. Természetesen nem azért, mert nem örülnek másik sikerének, hanem mert ismerem magam. Tudom, hogy sajnos többre nem vagyok képes, mint amit eddig elértem az életemben.
A magyar ember irigy. Irigy azért, mert másnak sikerül minden, irigy azért, mert gazdagabb, mert több barátja van, mert szép, mert vékony, és még sorolhatnám, hogy mi miatt irigykedünk egymásra.
Velem is ez történik, tudom nem szép dolog. Örülnöm kellene... Örülök is, csak sajnálom magam.. Nem vagyok magamista. Csak ilyenkor jövök rá, hogy nekem nem fog sikerülni. Nem azért sírok, mert szomorú vagyok, szimplán azért, mert nekem nem jön össze.
Nehéz elfogadni azt, hogy az álmok valóra válnak, lehetőség szerint mindenkinek. Én mindig leteszek a nagy dolgokról, nem küzdök értük, pedig azt kellene. Küzdeni, megvalósítani, de nem.. inkább sajnáltatom magam - ó bárcsak megszűnnék ilyenkor -
Meg annyi tervem volt, de mindről letettem. letettem róluk, mert rájöttem, hogy én annyit nem tudok küzdeni, hogy elérjem őket. Gyenge vagyok és kevés.
Én tényleg örülök más sikerének...de inkább szűnnék meg olyankor.
Hiába mondja nekem bárki, hogy ki fogok jutni Koreába.. nem.. akkor nem ismersz eléggé. Nem fogok...ha a saját barátom látja, hogy nem.. akkor mit erőlködjek? Külföldre sem jutok ki, sőt! Magyarországon belül semerre. Mégis miért áltassam magam? Miért dédelgessek egy olyan álmot, mely sosem fog eljônni, sosem fog valóra válni? Butaság küzdeni érte...
Rég voltam depressziós hangulatban, talán 3 éve utoljára. És most ismét odakerültem...Ezt csak saját magamnak köszönhetem. Annak, hogy egy irigy szar vagyok.

Gáz, hogy nem tudom mit akarok az élettől? Hogy nem tudom mi a célom, miért harcoljak? Az..
De nem találom a helyem, az utam. Úgy érzem az életem egy mókuskerék, amit behálóznak a szürke hétköznapok. Felkelek, lelmegyek dolgozni, hazajövök, ha van kedvem akkor megcsinálom az itthoni dolgokat, ha nincs akkor csak fekszem, igazából rettentő unalmas az életem. Csak a munka és az otthon között járok. Nincsenek közelben igaz barátaim. A munkatársak nem olyanok... nekik mégsem lehet elmondani bármit, hiába mondják azt, hogy csak nyugodtan.

Utálok irigy lenni. Utálok ilyen mentalitással létezni. Nekem kéne tennem ellene, de nem megy. Gyenge szar vagyok.

Sajnálom.

Nagyon sajnálom.

A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.

2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥



Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.



Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást.


Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.


Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.



Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.

Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.

Név: Ildi
Kor: 25
Nem: nő
Testvér: féltestvérem Gergő
Szülők: elváltak
Kedvenc ital: bubble tea
Kedvenc étel: sushi
Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős
Kapcsolat: kapcsolatban

Ruú ♥ Viccu ♥ Cherryke ♥

 Csak egy dátum, 2 év bő eltelésével. 
Mindig megfogadom, hogy vezetni fogom a blogom, mint anno tettem, pedig tudom, hogy senki nem blogol már jóformán, nem is használja ezt a felületet. Ha használja is, akkor pedig én nem olvasom.

Ez a 2 év, szólhatna a hogyan csússzunk a lejtőn, majd kapaszkodjunk meg egy faágban, ami megtart a további szartengertől, ami a nyakadba zúdul. Hol is kezdjem. Legelején nem tudom, mert nem tudom hol van az a pont. Túl vagyok a Lidlen a 8. évemen, ideállapotokkal körülölelve, egyre több mentális problémával, és még csak 30 sem vagyok. Na jó, jövőre már sajnos annyi leszek. Mindig at hallgattam, hogy a 20-as éveid a legszebb éveid. Kinek? Kérdem én. Mert hogy nekem nem, az tutifix. Sorolhatnám itt azokat a dolgokat, amik "legszebbnek" nem mondhatóak, több lenne belőle, mint magából abból, ami jó. Minden felfogás kérdése, ugye mondják az okosabbak, vagyis lehet csak annak tettetik magukat.
Szóval elmúlt 2 évem, eléggé vegyes érzelmekkel teli volt. Van amire nem is emlékszem már, annyira nem volt fontos mérföldkő az életemben. 2023.09.27, megszereztem a jogosítványomat, retek betegen, nem hallottam, amikor lefulladt az autó, nem is egyszer, meg itt-ott bénáztam egy sort, de szerencsére nagyon jó, és türelmes, segítőkész oktatóm volt, akire mindenben számíthattam. Nem mellesleg egy nagyon jó vizsgabiztost is megnyertem, aki szintúgy türelmes volt velem, és figyelembe vette azt is, hogy beteg vagyok. Rá 2hónapra, vagy másfél, véget vetettem a 8 éves kapcsolatomnak, amiben már nem éreztem jól magam, eleinte bántam, majd rájöttem, hogy nem fontos az, hogy bárkivel is párkapcsolatban legyél úgy, hogy nem érzed jól magad benne. ( azt hiszem, be kell hogy hozzak egy széket, mert nem jó ezen a gimnasztikai labdán ülnixD)  Ez se kényelmesebb, de célnak megfelel. Szóval hol is tartottam. Ja igen, szóval szétmentem a kapcsolatomból, és elég sokára sikerült elfogadnom azt a tényt, hogy egyedül maradtam. Nyaldostam a sebeimet, mint a megsebzett kutyák, próbáltam kikászálódni ebből az érzelmi zűrzavarból, sajnos elég sokára. Majdnem egy teljes évembe került, hogy azt tudjam mondani, köszönöm, jól vagyok.
Szoktak olyan napjaim lenni, amikor marhára nincs kedvem semmihez, csak vagyok, mint egy adag szar, fekszem, telefonomat nyomdosom. Ezek az igazán produktív napjaim, csak átkokat ne szórnék közben mindenre és mindenkire.
Kicsit talán megváltoztam. Elkezdtem bulizni, amit eddig nem tettem, mindenfelé járni, igaz legtöbbet Tarjánban buliztunk, de már oda sem járunk, elég volt a nyarat végig tolni úgy. Voltunk Siófokon, de valahogy nem voltunk elragadtatva tőle, legalább is én biztosan nem. Még mindig gyűlölöm a tömeget, meg a drogos köcsögöket, akiken látod, hogy  nem tiszták.
Mi volt még...
Levezettem életem első 400 km-ét úgy, hogy nem volt mellettem senki, csak mentem és mentem le Hajdúnánásra Encihez. Nem féltem! Sőt, kifejezetten élveztem, szóval valami ezzel kapcsolatos munkát szeretnék majd a jövőben, ahol lehet mindenfelé menni, nem kell egy fix épületben bent lenni.

Terveim kezdenek kialakulni, hogy mit is szeretnék elérni az életemben. Vagy legalább is megvalósítani. Szeretnék vezetni, világot látni. Már unalmas a folytonos bezártság. Szeretnék megtanulni műkörmöt is építeni, legalább magamnak meg tudjam építeni, csak mindenhez pénz kell. Pénz meg nem a fán terem sajnos, pedig milyen jó lenne leszüretelni.

Tudnék még mit írni amúgy, csak ebben is elfáradtam, lefeküdni meg nem tudok, mert kitakarítottam az ágyamat, azt vizes még. Éjszakára megyek dolgozni, mert miért is ne, kicsit kivagyok ettől már, de hát kell a pénz, csak ne lenne egy héten 4 pihenőm, meg 3.. Semmi értelme, nem kapok úgy annyi fizetést amennyit kellene. Na jó, nem szaporítom tovább a szavakat, remélem nem felejtek el írni ide még, és megint 2 évnek kell eltelnie, hogy észbe kapjak - jólvan öregszem én is... jövőre 30 leszek - 

 Hát hello kedves blogom.

Mennyi idő is telt el azóta, mióta pötyögtem itt? Legutolsó bejegyzésem 2020-as volt. A pandémia előtti időszakról, amikor még normális életünk volt, amikor még nem kellett minden egyes pillanatban azon aggódni, hogyan fogjuk túlélni a hónapot.
2 év leforgása alatt, fejetetejére állt az egész világ, természetesen az életem ugyanolyan szürke és unalmas mint eddig volt. Volt itt minden, a különféle betegségektől elkezdve egészen a megbolondult emberekig minden. De tényleg szó szerint minden! 
Voltak lisztgyűjtők, wc papír gyűjtők. olaj gyűjtők, hús gyűjtők.. nagy skálán mozog az emberi butaság.

Hosszú évek után, nekem is sikerült kiadnom magamból a felgyülemlett sírást, egy kiadós zokogás kiséretében, ami igazán sok jót nem tett, csak felcseszett, hogy a legkisebb hülyeségen is eltudom magam sírni - nagy tapsot kérnék hozzá - . Voltam fent és lent, vannak mai napig rosszabb napjaim, van amikor semmihez nincs kedvem, egyszerűen még bemenni dolgozni sem. Előfordul, hogy bolondozok mindenkivel is, de van amikor az egyszerű létezés is nehezemre esik.

Tavalyi évben lett egy cicám, vagyis mégegy, aki Bogyó nevet viseli magán, mert mindig bogyókáztuk őt, meg kis pöttöm volt, amikor hozzánk tévedt. Szerencsére ő is és Puszu is jól vannak, nem is tudom mit csinálnék, ha baja lenne bármelyiknek is.
Apum is jól van szerencsére, igaz nagyon fájlalja a lábát, néha túlságosan is aggódom érte, hisz nekem ő a minden.. ha ő nincs, én sem leszek, semmi értelme annak, hogy ne jöjjek haza senkihez. Na de inkább erről nem is akarok beszélni, hisz minden rendben van vele! És ez a fő!

Munka... 6 éve vagyok már a Lidlben, hihetetlen, sosem gondoltam, hogy ennyi türelmem lesz a hülyékhez.^^" Szerencsére sok jó barátság született ott is, egy kettő emberrel jobban el vagyok, természetesen a meg nem fogalmazott szarságaimat mélyen temetem magamban, hisz én magam sem értem, mi a franc van velem.

Sok tervem van az évre, amiket szeretnék megvalósítani, szeretnék jogosítványt végre, amire elkezdtem gyűjteni, nagyon durva, hogy gyűjtenem kell rá.. De hát ha nem keresek annyit, akkor mit is várunk. Az udvarunkat is rendben akarom már tudni végre, csak hát kéne egy ember, aki mindig füvet vág, mert most is meg kéne aput lepni vele, hogy levágom gyorsan a füvet és nem zagyválok össze-vissza itt mindent. 
El kéne kezdenem naplózni is, hogy leírjam mi volt az adott napon, hogy talán sikerül magamat megtalálnom, az utamat... a célomat. Nagyon szeretném megtalálni..

Nem tudom eldönteni, hogy az időt ki tekeri ennyire. Nem olyan rég, még azon sajnáltam magam, hogy semmi nem sikerül az életemben. Mára pedig, mintha pislantottam volna egyet, paff jött a 2020.
Hálás vagyok. Nem mondom, hog 2019 az én évem volt, de sok változás következett be az életemben.
Májusban már tudtam, hogy Június 1-től egy másik boltban fogok dolgozni. Hogy megbántam-e? Egy percét sem! Nagyobb szükségem volt arra, hogy olyan emberek között dolgozzak, akik szeretnek, nem áskálódnak és segítőkészek.
Nyár folyamán elmentem Debrecenbe Enciékhez, ahol  mint mindig, nagyon jól éreztem magam! Sőt, haza sem akartam jönni.
Szeptemberben életemben először voltam Horvátországban! Ismét Enciékkel, és ott is nagyon jó volt, igaz sikerült kificamítanom a bokám, de túléltem, hazajöttem, akciót váltottam MEZITLÁB! Csak annyira volt bedagadva. A hónapok úgy teltek el, hogy csak azt vettem észre, december van, az összes rejtett tartalékom le van merülve, nem érzem jól magam a bőrömben, szabadulni akarok minden rossz szokásomtól, a kifogásaimtól, mindentől.
Ismét olyan elhatározás elé állítottam magam, mint 2013 januárjában. Ott is meguntam, hogy fáj mindenem, fáj a bokám a nagy súlyom miatt. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy inzulinrezisztens vagyok.
Februárban 25 leszek, szeretnék változtatni sok mindenen, szeretném elérni az új kitűzött céljaimat. Szeretnék kilókat ledobni, hajamat megnöveszteni, szeretnék kijutni Dél- Koreába, szeretnék új telefont, jogsit elkezdeni. Sok-sok terv van a fejemben, amiket itt az ideje elkezdenem megvalósítani.

Leggo 2020, be better than 2019!
A cím, mintha valamilyen motiválós dolog lenne, de sajnos nem az.
Amikor elveszited az önvizalmad, lekerülsz annak a bizonyos gödörnek a fenekére, ahol kuporogsz, félsz. Megannyi kérdés cikázik a gondolataidban, vagy lehet hogy csak az enyémben. Elértem ahhoz a ponthoz, hogy minden napomat, végig csinálom, mosolygok, természetesen nem őszintén, csak eljem túl mindegyik napot.
Lassan 24 éves vagyok, azon kivül, hogy az elmúlt éveimet munkával töltöttem, semmit nem tudok letenni az asztalra. Nincsenek terveim, sodródom az árral. Nem akarok családot tervezni, míg más velem egykorú lány már gyereket szül, vagy épp megházasodik. Nekem egyik sem kell. Fölöslegesnek tartom.
Nincsenek céljaim, ami felé küzdeni akarom magam, kilátástalannak látom a jövőt. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi agymenés miatt, vagy azért, mert épp a második nagyobb depressziómat élem. Annyit gondolkozom ezen, hogy vajon mit is akarok? Egyáltalán, van-e értelme ezt az életet, életvitelt folytatni. Mindent saját magunknak alakitunk, az utat, amire rálépünk szintén. Az én ösvényem eltünt, nincs meg az aranyközépút. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem..
Álmokról nem is merek beszélni, hisz sorra teszek le róluk, egy utazásról, kirándulásról, vagy éppen egy fontosabb dolog megvételéről mint pl az új telefon. Mindig, minden hónapban ez van, hogy nem tudom mi lesz a következőben.. és félek mindentől. Egyszerűen létezni is rossz ezekkel az érzésekkel.
Ki szeretnék lábalni ebből, de nem megy az sem.. Miért mástól várom a megváltást, amikor saját magamnak kéne megtennem a lépéseket?


sosem fogom megérteni magam..
Kicsit unatkozom ismét, igy összeszedem a random tényeket rólam megint. Remélhetőleg nem fogom ugyanazokat írni, és tudok újdonságokat is mondani.

1. Inzulinrezisztens vagyok.
2. Nem szeretem, ha az IR-t bekategorizálják halálos betegségnek.
3. Utálom a monotonitást, sokszor lehet látni rajtam, hogy unom a banánt. Na, ez azért van!
4. Diétás recepteket írok füzetbe, de még nem próbáltam ki az összeset.
5. 2018.09.28. meg lett az első tetoválásom.
6. 2017.09.24. Londonban, először életemben láthattam Kwon Jiyongot.
7. Azt hittem Jiyong sokkal törpébb, de kb olyan magas lehet, mint én.
8. Nem voltam nyaralni már több mint 5 éve.
9. Szeretem Debrecent, csak a Hortobágyot nem, mert túl hosszú és unalmas.
10. Február óta Pestre járok magánklinikára, hogy kezeljék az inzulinrezisztenciám.
11. Ritkán ülök gép előtt, inkább bekuckózok az ágyba, és ipadről nyomkodom a netet.
12. Net függő vagyok.
13. Sokszor erős késztetést érzek arra, hogy cigizzek, de aztán rájövök, hogy van elég bajom, nem kell még tüdőrák is.
14. Az évek alatt, megutáltam a karácsonyt, a vele járó költekezést, díszítést stb.
15. Mindenféle motivációs szövegeket nézek, van egy motivációs naptáram a falon, de kb mintha ott se lenne.
16. Hamar elmegy a kedvem mindentől.
17. Trichotillomániám van, ha betegségekről van szó.. ez az!
18. Sokszor vagyok magam alatt, emiatt a szar miatt, ha lehetne, agyonütném, aki miatt van:)
19. Nem tudok spórolni, mert a kiadásaim nagyobbak, mint a fizetésem.
20. Szeretnék jogsit, de még mindig nem jutottam el oda, hogy jelentkezzek.
21. Műkörmöm van, amit szeretek folyamatosan leszaggatni kasszázás közben, vagy sütés közben - remélem érezted az iróniát -
22. Nem szeretem ha kérdezgetik, mikor házasodom meg, mikor lesznek gyerekeim.
23. Előzőhöz kapcsolódóan, nincs türelmem a gyerekekhez, egyedül öcsém tűröm meg.
24. Mániákus sminkgyűjtő vagyok
25. Próbálom visszanöveszteni a szemöldököm, egyenlőre sikerül, de foltokban nő vissza.
26. Utálom a büdös szagokat: testszag, izzadtság, szájszag stb.
27. Imádok mitesszereket, pattanásokat nyomkodni magamon illetve Ádámon is, ami egy rossz szokásom.
28. Szeretnék utazni, de nincs miből, nincs kivel.
29. Alapból nem látom negatívan a dolgokat, de ahogy jár az agyam, folyamatosan lehúzom magam.
30. Parfümgyűjtő vagyok, sokféle parfümöm van, és szeretem is használni őket.
+1. Szeretem magamnak megcsinálni itthon a dolgokat, pl: glettelés, falfestés.. nem akarok "szakembert" hívni, ha megtanulhatom én is apukámtól, akkor miért ne?

A napokban elég sok időm volt és van is gondolkozni. Folyamatosan gondolkozom, mindent végig pörgetek az agyamban.
Ahogy az idő múlik és idősödöm, egyre kevesebb ember marad mellettem. Óvodától elkezdve, jöttek-mentek az emberek mellettem, hol körbe voltam véve, hol pedig nem. Folytonos összeveszések, kibékülések.. mennyivel könnyebb volt kiskoromban azt mondani, hogy nem vagyok a barátod. Ma már nem mondjuk ezt, csak csendben kisétálunk egymás életéből. Vannak olyan barátaim, akikkel nem beszélek már, de azért fontosak számomra. Nem értem az összefüggést az ilyen dolgok között.

Óvodában megismertem Dettit, akivel mai napig jó kapcsolatot ápolunk, bár már nem olyanok vagyunk mint régen, mégis tudunk egymásnak örülni.
Kingával is tartom a kapcsolatot, vele is, bármikor tudok találkozni, beszélgetni, de lehet érezni, hogy felnőttünk.
Akik a környéken éltek, mind mind elköltöztek, én pedig egyedül érzem magam. Egy munkatársnak nem tudok ugy megnyílni, mint egy barátnak..
Vannak az internetes barátok, köztük Enci, akit ténylegesen a legjobb barátnőmnek nevezhetek. Rá bármikor számíthatok, még akkor is, ha olyan rossz dolgokat teszek, mint az előző blogbejegyzésemben található irigység. Igaz, mi sem a legjobban kezdtük a barátságunkat, mégis kitartunk egymás mellett. Nem tudom mi fogott meg benne, egyszerűen ha lehetne, az utolsót is odaadnám neki, hisz olyan mintha az elveszett testvéremet találtam volna meg. Nekem csak ő van, mármint.. mindenkit szeretek tényleg.. de ha nem beszélhetek vele, teljesen depressziós vagyok, mint ahogy a napokban is.

Hiába is vannak körülöttem emberek, ha a belső mumusok marcangolnak, nem mondom 1000%ra hogy Enci is tud segíteni, DE! csak ő az, aki megérti minden kicseszett agybajom, és néha én szégyenlem magam amiatt, ahogy viselkedem vele.

Utálok gondolkozni, magányos lenni. Akkor jövök erre rá mindig, amikor egyedül vagyok. Szeretnék  jobb lenni.. változtatni pár dolgon. De ez még a jövő zenéje.
Aki ismer, az tudja hogy könnyedén leszek irigy. Természetesen nem azért, mert nem örülnek másik sikerének, hanem mert ismerem magam. Tudom, hogy sajnos többre nem vagyok képes, mint amit eddig elértem az életemben.
A magyar ember irigy. Irigy azért, mert másnak sikerül minden, irigy azért, mert gazdagabb, mert több barátja van, mert szép, mert vékony, és még sorolhatnám, hogy mi miatt irigykedünk egymásra.
Velem is ez történik, tudom nem szép dolog. Örülnöm kellene... Örülök is, csak sajnálom magam.. Nem vagyok magamista. Csak ilyenkor jövök rá, hogy nekem nem fog sikerülni. Nem azért sírok, mert szomorú vagyok, szimplán azért, mert nekem nem jön össze.
Nehéz elfogadni azt, hogy az álmok valóra válnak, lehetőség szerint mindenkinek. Én mindig leteszek a nagy dolgokról, nem küzdök értük, pedig azt kellene. Küzdeni, megvalósítani, de nem.. inkább sajnáltatom magam - ó bárcsak megszűnnék ilyenkor -
Meg annyi tervem volt, de mindről letettem. letettem róluk, mert rájöttem, hogy én annyit nem tudok küzdeni, hogy elérjem őket. Gyenge vagyok és kevés.
Én tényleg örülök más sikerének...de inkább szűnnék meg olyankor.
Hiába mondja nekem bárki, hogy ki fogok jutni Koreába.. nem.. akkor nem ismersz eléggé. Nem fogok...ha a saját barátom látja, hogy nem.. akkor mit erőlködjek? Külföldre sem jutok ki, sőt! Magyarországon belül semerre. Mégis miért áltassam magam? Miért dédelgessek egy olyan álmot, mely sosem fog eljônni, sosem fog valóra válni? Butaság küzdeni érte...
Rég voltam depressziós hangulatban, talán 3 éve utoljára. És most ismét odakerültem...Ezt csak saját magamnak köszönhetem. Annak, hogy egy irigy szar vagyok.

Gáz, hogy nem tudom mit akarok az élettől? Hogy nem tudom mi a célom, miért harcoljak? Az..
De nem találom a helyem, az utam. Úgy érzem az életem egy mókuskerék, amit behálóznak a szürke hétköznapok. Felkelek, lelmegyek dolgozni, hazajövök, ha van kedvem akkor megcsinálom az itthoni dolgokat, ha nincs akkor csak fekszem, igazából rettentő unalmas az életem. Csak a munka és az otthon között járok. Nincsenek közelben igaz barátaim. A munkatársak nem olyanok... nekik mégsem lehet elmondani bármit, hiába mondják azt, hogy csak nyugodtan.

Utálok irigy lenni. Utálok ilyen mentalitással létezni. Nekem kéne tennem ellene, de nem megy. Gyenge szar vagyok.

Sajnálom.

Nagyon sajnálom.