|
Mit vársz az élettől? Mi a célod?~
2018. október 24., szerda | 18:37 | 0 AskA cím, mintha valamilyen motiválós dolog lenne, de sajnos nem az.
Amikor elveszited az önvizalmad, lekerülsz annak a bizonyos gödörnek a fenekére, ahol kuporogsz, félsz. Megannyi kérdés cikázik a gondolataidban, vagy lehet hogy csak az enyémben. Elértem ahhoz a ponthoz, hogy minden napomat, végig csinálom, mosolygok, természetesen nem őszintén, csak eljem túl mindegyik napot.
Lassan 24 éves vagyok, azon kivül, hogy az elmúlt éveimet munkával töltöttem, semmit nem tudok letenni az asztalra. Nincsenek terveim, sodródom az árral. Nem akarok családot tervezni, míg más velem egykorú lány már gyereket szül, vagy épp megházasodik. Nekem egyik sem kell. Fölöslegesnek tartom.
Nincsenek céljaim, ami felé küzdeni akarom magam, kilátástalannak látom a jövőt. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi agymenés miatt, vagy azért, mert épp a második nagyobb depressziómat élem. Annyit gondolkozom ezen, hogy vajon mit is akarok? Egyáltalán, van-e értelme ezt az életet, életvitelt folytatni. Mindent saját magunknak alakitunk, az utat, amire rálépünk szintén. Az én ösvényem eltünt, nincs meg az aranyközépút. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem..
Álmokról nem is merek beszélni, hisz sorra teszek le róluk, egy utazásról, kirándulásról, vagy éppen egy fontosabb dolog megvételéről mint pl az új telefon. Mindig, minden hónapban ez van, hogy nem tudom mi lesz a következőben.. és félek mindentől. Egyszerűen létezni is rossz ezekkel az érzésekkel.
Ki szeretnék lábalni ebből, de nem megy az sem.. Miért mástól várom a megváltást, amikor saját magamnak kéne megtennem a lépéseket?
sosem fogom megérteni magam..
★ Who I am?
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást. Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét. Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban
Mit vársz az élettől? Mi a célod?~
A cím, mintha valamilyen motiválós dolog lenne, de sajnos nem az.
Amikor elveszited az önvizalmad, lekerülsz annak a bizonyos gödörnek a fenekére, ahol kuporogsz, félsz. Megannyi kérdés cikázik a gondolataidban, vagy lehet hogy csak az enyémben. Elértem ahhoz a ponthoz, hogy minden napomat, végig csinálom, mosolygok, természetesen nem őszintén, csak eljem túl mindegyik napot.
Lassan 24 éves vagyok, azon kivül, hogy az elmúlt éveimet munkával töltöttem, semmit nem tudok letenni az asztalra. Nincsenek terveim, sodródom az árral. Nem akarok családot tervezni, míg más velem egykorú lány már gyereket szül, vagy épp megházasodik. Nekem egyik sem kell. Fölöslegesnek tartom.
Nincsenek céljaim, ami felé küzdeni akarom magam, kilátástalannak látom a jövőt. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi agymenés miatt, vagy azért, mert épp a második nagyobb depressziómat élem. Annyit gondolkozom ezen, hogy vajon mit is akarok? Egyáltalán, van-e értelme ezt az életet, életvitelt folytatni. Mindent saját magunknak alakitunk, az utat, amire rálépünk szintén. Az én ösvényem eltünt, nincs meg az aranyközépút. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem..
Álmokról nem is merek beszélni, hisz sorra teszek le róluk, egy utazásról, kirándulásról, vagy éppen egy fontosabb dolog megvételéről mint pl az új telefon. Mindig, minden hónapban ez van, hogy nem tudom mi lesz a következőben.. és félek mindentől. Egyszerűen létezni is rossz ezekkel az érzésekkel.
Ki szeretnék lábalni ebből, de nem megy az sem.. Miért mástól várom a megváltást, amikor saját magamnak kéne megtennem a lépéseket?
sosem fogom megérteni magam..
|
