This is ma f*ckin' life!







2017's first post~
2017. január 31., kedd | 14:49 | 0 Ask
Jesszus mariska, de régen blogoltam. Annyi minden történt, sok jó és rossz. Összefoglalom a 2016os évet, már ha bírom^^

Szóval, számomra a 2016 egy különlegesnek nem mondható év volt. Vagy az? Fene se tudja. Szóval. Január-február olyan semmilyen volt, 21 lettem, dolgoztam, közben itthon hideg volt, átlagban olyan 2 és 6 fog közé tehető hőmérséklet a lakásban.. na igen, mivel minden pénzünk arra ment el, hogy be legyen fizetve minden, ezért dönthettünk, eszünk vagy melegszünk. Előbbinél döntöttünk, próbáltunk innen-onnan fát szerezni, kevés sikerrel. Aztán jöttek a jobb idők, első majálisom a barátommal, ami igazából tökre időpocsékolás volt, mint majális. Ő levizsgázott, én örültem, hogy sikerült neki ^^ Aztán nyáron sokat voltunk együtt, amikor időnk engedte, egymásnál aludtunk, majd havi szinten járhattam nőgyógyászhoz, mert az antibiotikum felborította a hormon-háztartásom, úgyhogy rettentően örültem neki. Augusztusban dolgoztam kb 2 napot, vagy 3at, mert utána nem volt pénzem bérletre, igen a Palóc Nagyker kft csődbe ment, nem kaptunk fizetést, én közben besokalltam, kéregettem barátoktól, meg itthon tengődtem. Jött hozzám Enci, mentünk kirándulni, nagyon jól éreztem magam vele.
Megvártam még a szeptembert, aztán felmondtam annál a tetű cégnél, úgy voltam vele, hogy kerüljön amibe kerül, de én nem fogom tovább bírni. Egyszerűen egy fizetésből nem tudtunk meglenni ennyi adósság mellett.Végül szeptember váratlan fordulatot vett a vége felé, felvettek a Lidlbe, ami életem eddigi legjobb választása volt, és legnagyobb szerencséje! 4 hónapja dolgozom ott, és annyira jó.. annyira szeretek. Nem vagyok ideges, nem baszogat senki, ami számomra elég nagy pozitív dolog. Decemberben karácsonyoztunk, kimerítettük az összes pénzt, ettünk ittunk, itt volt karácsonykor Ádám, szilveszterkor pedig én voltam nála. Minden szép volt és jó.. Jött a 2017 január.
Hónap végére szopunk a fával, jelen pillanat 3 és 5 fok között található a hőmérséklet a szobában, komolyan mondom még kint is melegebb van.. sőt! A pincénkben van a legmelegebb, szóval leköltözök oda, legalább annyira nem fogok fázni. Elkaptam másfél- két hete egy hányós hasmenős vírust, úgyhogy nyomtam az ágyat rendesen, hőemelkedéssel. Az autóban, míg mindenki feltekert ablakkal utazott, addig nekünk mindkét első ablak le volt húzva, mert rosszul voltam.


Na, de... hogy ne csak kesergésről szóljon a bejegyzés, február 14-17 Debrecen-Hajdúnánáson fogom tengetni az időmet Encinél, és már alig várom :3 Illetve, amint a szobában eléri a 15 fokot a hőmérő, elkezdek újra edzeni, ráállok az egészséges életmódra, mert augusztusban lagziba megyek Ádámmal és nem akarok úgy kinézni, mint egy partravetett fóka. Célom előreláthatólag a 75-80 kiló elérése, de beérem egy 85 kilóval is. Na meg persze a hajtépésről is lekell szoknom, mert egyszerűen undorítónak tartom ez miatt is magam. Mindent a maga idejében. Természetesen el kéne mennem orvosi kivizsgálásra is, nőgyógyászhoz. Remélem semmi gond nem lesz, csak előtte dobjak le magamról pár kilót.. Szeretném jobban érezni magam a bőrömben, s az már nagy löketet adott, hogy Ádám mondta a jó dolgokat, hogy miben támogat, meg szeret, úgy érzem meg tudom csinálni és SENKI ÉS SEMMI NEM ÁLLÍTHAT MEG!