4 év telt el azóta, hogy itt hagyott.. mindössze 17 voltam, amikor úgy döntött, hogy neki új élet kell, amiben én és apu nem vagyunk benne. Gyerek voltam, szinte még kislány... annyit mondott, hogy nekem kell megtanulnom főzni, hogy aput el tudjam látni.
Egyik napról a másikra kipakolt mindent, s mintha nem lenne többé, itt hagyott. Ahogy hazaértem Pestről, kongott a ház az ürességtől. Olyan hirtelen történt az egész, fel sem fogtam igazán, mi történt velem. Az életem fenekestől fordult fel. Amikor azt hittem, hogy igen, most minden könnyebb lesz, nem... nem lett az. Kiskoromtól fogva bántott.. nem volt türelme hozzám... nem szeretett igazán. És erre csak most jöttem rá. 17 voltam, amikor rá kellett jönnöm... én fizetem a csekkeket, én főzök, én takarítok azaz én végzem azokat a feladatokat, amiket anyámnak kellett volna.
Haragszom rá. Haragszom rá, amiért nem szeretett... Amiért tönkretette az egész gyerekkorom. Folyamatosan stressznek vagyok kitéve, nem elég, hogy munkahelyről kapom a stresszt, még ezen is agyalok. Talán én voltam a hiba az életében? Talán nem kellett volna megszületnem? Ezekre úgysem kapok választ.
Rettenetesen fáj....mindig könnybe lábad a szemem, amikor egy szerető családanyát látok, aki mosolyog a gyermekei körében, nem pedig üvölt, pszichopata, és stresszes, hogy úristen a kurva életbe, már megint láb alatt vagy. 17 év alatt ennyit kaptam.. folytonos pofonokat, folytonos üvöltéseket, hogy szar vagyok, hogy semmit nem érek el, hogy dagadt vagyok, hogy semmit nem érek... Ha szeretett volna, nem ez maradt volna meg bennem... nem érezném ezt.
Igen féltékeny vagyok... a féltestvéremre, akit mai napig sajnos nem tudok elfogadni. Fáj, hogy fele annyi érdeklődést nem kapok tőle, mint ő. Igen, erre fel kellett volna készülnöm, de nem lehet. Irigy vagyok azokra, akiknek nem váltak el a szülei.. Komolyan bárki aki olvassa még a blogom, és a szülei még együtt vannak.. öleld meg őket, és mondd nekik hogy szereted őket.. mert én már nem tehetem.. Én már csak apunak mondhatom, másra nem számíthatok, és fáj. Szeresd a szüleid, tiszteld őket.. imádd, hogy felneveltek, és csodálatos lettél..
Régebben sokszor megkaptam anyámtól, hogy nem tud rólam semmit. Inkább nyomozott a barátom és a családja után is, minthogy megkérdezze tőlem. Amikor a napokban felhívtam őt, és újságoltam neki, hogy mi van velem... egy "ühüm" kíséretében lerázott magáról, hogy le kell tennie a telefont. Hát ilyen egy anya?
Sosem fogok ilyen lenni a gyerekeimmel, ha lesznek. Imádni fogom őket, ők lesznek az életem értelmei. Mindent megpróbálok nekik megadni, amit én nem kaptam meg. Szeretni fogom őket, tanulni velük, játszani, s minden szabadidőm rájuk áldozni. Nem pedig úgy, ahogy anyám tette. Jobb anya leszek tőle.. sokkal...mert tanultam azokból a hibákból, amit ő követett el.

El kell engednem őt.. fel kell fognom, hogy felnőtt vagyok, apuci egyetlen kicsi lánya maradok, akit nála jobban egyik szülő sem szeret... Így hát... nem anyámnak köszönök meg mindent, hanem apunak, aki azért dolgozik 7 napból 7-et, hogy tudjunk kaját venni, hogy a tervünket megvalósítsa.. nála jobb apát a világon el nem tudnék magamnak képzelni. Tudom, hogy nem olvassa, de nálad jobb apa nincs a földön.. Hisz mi egymásnak olyanok vagyunk, mint két jó testvér,barát, apa-lánya... jóban-rosszban örökké <3 br="">

A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.

2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥



Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.



Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást.


Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.


Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.



Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.

Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.

Név: Ildi
Kor: 25
Nem: nő
Testvér: féltestvérem Gergő
Szülők: elváltak
Kedvenc ital: bubble tea
Kedvenc étel: sushi
Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős
Kapcsolat: kapcsolatban

Ruú ♥ Viccu ♥ Cherryke ♥

4 év telt el azóta, hogy itt hagyott.. mindössze 17 voltam, amikor úgy döntött, hogy neki új élet kell, amiben én és apu nem vagyunk benne. Gyerek voltam, szinte még kislány... annyit mondott, hogy nekem kell megtanulnom főzni, hogy aput el tudjam látni.
Egyik napról a másikra kipakolt mindent, s mintha nem lenne többé, itt hagyott. Ahogy hazaértem Pestről, kongott a ház az ürességtől. Olyan hirtelen történt az egész, fel sem fogtam igazán, mi történt velem. Az életem fenekestől fordult fel. Amikor azt hittem, hogy igen, most minden könnyebb lesz, nem... nem lett az. Kiskoromtól fogva bántott.. nem volt türelme hozzám... nem szeretett igazán. És erre csak most jöttem rá. 17 voltam, amikor rá kellett jönnöm... én fizetem a csekkeket, én főzök, én takarítok azaz én végzem azokat a feladatokat, amiket anyámnak kellett volna.
Haragszom rá. Haragszom rá, amiért nem szeretett... Amiért tönkretette az egész gyerekkorom. Folyamatosan stressznek vagyok kitéve, nem elég, hogy munkahelyről kapom a stresszt, még ezen is agyalok. Talán én voltam a hiba az életében? Talán nem kellett volna megszületnem? Ezekre úgysem kapok választ.
Rettenetesen fáj....mindig könnybe lábad a szemem, amikor egy szerető családanyát látok, aki mosolyog a gyermekei körében, nem pedig üvölt, pszichopata, és stresszes, hogy úristen a kurva életbe, már megint láb alatt vagy. 17 év alatt ennyit kaptam.. folytonos pofonokat, folytonos üvöltéseket, hogy szar vagyok, hogy semmit nem érek el, hogy dagadt vagyok, hogy semmit nem érek... Ha szeretett volna, nem ez maradt volna meg bennem... nem érezném ezt.
Igen féltékeny vagyok... a féltestvéremre, akit mai napig sajnos nem tudok elfogadni. Fáj, hogy fele annyi érdeklődést nem kapok tőle, mint ő. Igen, erre fel kellett volna készülnöm, de nem lehet. Irigy vagyok azokra, akiknek nem váltak el a szülei.. Komolyan bárki aki olvassa még a blogom, és a szülei még együtt vannak.. öleld meg őket, és mondd nekik hogy szereted őket.. mert én már nem tehetem.. Én már csak apunak mondhatom, másra nem számíthatok, és fáj. Szeresd a szüleid, tiszteld őket.. imádd, hogy felneveltek, és csodálatos lettél..
Régebben sokszor megkaptam anyámtól, hogy nem tud rólam semmit. Inkább nyomozott a barátom és a családja után is, minthogy megkérdezze tőlem. Amikor a napokban felhívtam őt, és újságoltam neki, hogy mi van velem... egy "ühüm" kíséretében lerázott magáról, hogy le kell tennie a telefont. Hát ilyen egy anya?
Sosem fogok ilyen lenni a gyerekeimmel, ha lesznek. Imádni fogom őket, ők lesznek az életem értelmei. Mindent megpróbálok nekik megadni, amit én nem kaptam meg. Szeretni fogom őket, tanulni velük, játszani, s minden szabadidőm rájuk áldozni. Nem pedig úgy, ahogy anyám tette. Jobb anya leszek tőle.. sokkal...mert tanultam azokból a hibákból, amit ő követett el.

El kell engednem őt.. fel kell fognom, hogy felnőtt vagyok, apuci egyetlen kicsi lánya maradok, akit nála jobban egyik szülő sem szeret... Így hát... nem anyámnak köszönök meg mindent, hanem apunak, aki azért dolgozik 7 napból 7-et, hogy tudjunk kaját venni, hogy a tervünket megvalósítsa.. nála jobb apát a világon el nem tudnék magamnak képzelni. Tudom, hogy nem olvassa, de nálad jobb apa nincs a földön.. Hisz mi egymásnak olyanok vagyunk, mint két jó testvér,barát, apa-lánya... jóban-rosszban örökké <3 br="">