Trichotillomániások tudják miről beszélek, amikor a kopasz foltjaikat kell rejtegetni. Biztos most mondjátok, hogy miért nem használok hajnövesztőt? Nos, elmondok mindent.

Régebben már írtam a beszéltem róla, hogy már 2 éves korom óta szenvedek ebben a betegségben, megkeserítve az egész gyerekkorom és a tinédzser éveim is. Míg azok a lányok, akiknek már derékig érő loboncuk van, nekem rövid. Világ életemben szerettem volna hosszú hajat, de nem tudtam sosem megnöveszteni. Mindig bennem volt ez a mára már észrevehetetlen készség, amit űzök. Bevallom, nem könnyű ezzel élni. Állandó hangulatingadozásom van, egyszer hol jó kedvem van, aztán a következőben a béka segge alatt van minden, s nem tudom magam felhúzni. Nem azért nem gondolkozom pozitívan és állok másként a dolgokhoz, mert nem megy, hanem mert már érzem, hogy segítségre van szükségem. Azzal, hogy a fejemhez vágják, hogy negatív vagyok, egyszerűen azt érik el, hogy arra az emberre nincs többé szükségem. Tudom, mindenkitől elvárom azt, hogy segítsen nekem, és fogja a kezem. De igazából, ilyen vagyok.

Ez a trichotillománia, amolyan berögzült dolog. Nem gondolkodsz, csak csinálod. Egyáltalán nem érzed. Egy olyan megszokás, amitől mindenki megijed. Igen, én tépem a hajam és nem érzek fájdalmat. Külföldiekkel beszéltem, akiknek elmondtam nagy vonalakban, hogy mivel élek együtt. Nos, akiknek elmondtam, nem hogy megértették volna, inkább elfordultak. Elhiszem, hogy nekik nincs szükségük ilyen lányra, de gondoljanak bele, hogy ha velük történne ez. Ha velük tettek volna olyan dolgokat, mint amit anno nekem kellett elszenvednem. Mindenféle hét meg nyolcpecsétes titkot zártam el magamban, amit már nem bírok tovább. Egyszerűen ki kell adnom magamból. Rossz és nehéz. Lehet valakit megbántanék vele, lehet valaki a sírjában forogna. De nem akarom, egyszerűen nem vagyok hajlandó tovább ezzel élni. Rettentő nehéz, és erre még rátesz egy lapáttal az önbizalomhiány is. Kívülről lehet, hogy keménynek tűnök, aki mindent kibír. Csak a tartógerendák megroppantak, s nem bír többet elviselni. Ezért elhatározásra jutottam. Ha összejön a munka, akkor a szeptemberi fizetésemből rendelek parókát magamnak, a maradék hajamtól pedig megválok. Megpróbálom ezzel legyőzni ezt a betegséget.
És igen, hajnövesztőszert használok, amire 4000ft-ot adtam ki júniusban, semmilyen eredménye nincs mivel szüntelenül tépem továbbra is.

Szóval most ez az elsődleges pontom.. hogy végre le nyírjam a hajam, s parókával fedjem el az éktelenséget.

És amit Vöri ma megosztott velem, és nem győzök hálás lenni neki, hogy kitart mellettem, és lebasz ha kell: 

A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.

2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥



Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.



Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást.


Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.


Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.



Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.

Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.

Név: Ildi
Kor: 25
Nem: nő
Testvér: féltestvérem Gergő
Szülők: elváltak
Kedvenc ital: bubble tea
Kedvenc étel: sushi
Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős
Kapcsolat: kapcsolatban

Ruú ♥ Viccu ♥ Cherryke ♥

Trichotillomániások tudják miről beszélek, amikor a kopasz foltjaikat kell rejtegetni. Biztos most mondjátok, hogy miért nem használok hajnövesztőt? Nos, elmondok mindent.

Régebben már írtam a beszéltem róla, hogy már 2 éves korom óta szenvedek ebben a betegségben, megkeserítve az egész gyerekkorom és a tinédzser éveim is. Míg azok a lányok, akiknek már derékig érő loboncuk van, nekem rövid. Világ életemben szerettem volna hosszú hajat, de nem tudtam sosem megnöveszteni. Mindig bennem volt ez a mára már észrevehetetlen készség, amit űzök. Bevallom, nem könnyű ezzel élni. Állandó hangulatingadozásom van, egyszer hol jó kedvem van, aztán a következőben a béka segge alatt van minden, s nem tudom magam felhúzni. Nem azért nem gondolkozom pozitívan és állok másként a dolgokhoz, mert nem megy, hanem mert már érzem, hogy segítségre van szükségem. Azzal, hogy a fejemhez vágják, hogy negatív vagyok, egyszerűen azt érik el, hogy arra az emberre nincs többé szükségem. Tudom, mindenkitől elvárom azt, hogy segítsen nekem, és fogja a kezem. De igazából, ilyen vagyok.

Ez a trichotillománia, amolyan berögzült dolog. Nem gondolkodsz, csak csinálod. Egyáltalán nem érzed. Egy olyan megszokás, amitől mindenki megijed. Igen, én tépem a hajam és nem érzek fájdalmat. Külföldiekkel beszéltem, akiknek elmondtam nagy vonalakban, hogy mivel élek együtt. Nos, akiknek elmondtam, nem hogy megértették volna, inkább elfordultak. Elhiszem, hogy nekik nincs szükségük ilyen lányra, de gondoljanak bele, hogy ha velük történne ez. Ha velük tettek volna olyan dolgokat, mint amit anno nekem kellett elszenvednem. Mindenféle hét meg nyolcpecsétes titkot zártam el magamban, amit már nem bírok tovább. Egyszerűen ki kell adnom magamból. Rossz és nehéz. Lehet valakit megbántanék vele, lehet valaki a sírjában forogna. De nem akarom, egyszerűen nem vagyok hajlandó tovább ezzel élni. Rettentő nehéz, és erre még rátesz egy lapáttal az önbizalomhiány is. Kívülről lehet, hogy keménynek tűnök, aki mindent kibír. Csak a tartógerendák megroppantak, s nem bír többet elviselni. Ezért elhatározásra jutottam. Ha összejön a munka, akkor a szeptemberi fizetésemből rendelek parókát magamnak, a maradék hajamtól pedig megválok. Megpróbálom ezzel legyőzni ezt a betegséget.
És igen, hajnövesztőszert használok, amire 4000ft-ot adtam ki júniusban, semmilyen eredménye nincs mivel szüntelenül tépem továbbra is.

Szóval most ez az elsődleges pontom.. hogy végre le nyírjam a hajam, s parókával fedjem el az éktelenséget.

És amit Vöri ma megosztott velem, és nem győzök hálás lenni neki, hogy kitart mellettem, és lebasz ha kell: