Kicsit eltüntem, de megint itt vagyok, habár nem újult erővel. Hát a mai napom jó volt. Első 3 órám volt megtartva- meg az utolsó kettő-.- de az mellékes- voltunk színházban. Molnár Ferenc- Az ibolya című művéből néztünk meg egy részletet, hát eszméletlen volt. A srác aki a zeneszerzőt játszotta, mi konkrétan sírtunk rajta. Nagyon jól éreztük magunkat, bár a felénél majdnem elaludtam^^" Szokásommá vált az iskolában alvás^^" Na de tényleg összességében tök jó volt.
Amúgy odafelé Janinak letapostam a sarkát szóval még esküvőre is hivatalos vagyok x'DDD hahaha.
Amúgy ezen a héten marketingdoga: 5 ;) tökre jó :DD habár nem értem tök jól megtanultam. Infóra is leadtuk a végső papírokat is most már.. szóval a halálos ítéletemet aláírtam;) Király.
Aztáááán... már csak 5 nap és teljes boldogság^^ Comebackel 10 hónap kihagyás után a BIGBANG! Annyira várom már^^ komolyan olyan jó zenéket csinálnak és persze már most nem lassú bőgőseket, hanem pörgős depiseketxD na ezt jól elmondtam. Mutatom is az új MV-jüket magyar felirattal, és mára búcsúzom is.
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.
Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban