Átlagos napok, végre kimondhatom hivatalosan is h szünet.*fellélegzik* Nézzük is az elmúlt napok eseményeit. Mivel a náthám nem enyhült, tegnap bőgtem egy sort miatta ami még rátett az orrdugulásomra, így duzzadt szemekkel próbáltam a kamillatea fölé magasodni, és inhalálni. 10 percig voltam ugyebár alatta, eléggé jó volt.. csak sajnos nem segített. Tegnap még voltunk Hanival vásárolni. Először is kezdem azzal h megbeszéltük h a fenti otpbe megyünk be(tarjánba kettő van.. ) de szerencsétlenségemre.. nem üzemelt. Fogtam idegesen ledobtam magam a kis téren lévő padra és hívtam apámat. Nem vette fel. Teljesen ideges lettem, majd mikor megláttam az autójukat felderült az arcom és mondtam neki h felmegyünk hozzájuk a munkába. Fel is mentünk, majd kértem zsét,végül lemásztunk a fő OTPhezxD (kis fogyózás) Levettem még pénzt, majd vissza felsétáltunk a papírházig, ahol vettem diákigazolvány tartót*-* szép zöldet*-* Utunk aztán a 100-asba vezetett, ahol tök olcsón vettem műkörmöket.*-* annyira jók.. amit feltettem tegnap, arról mára le is kopott a cuccosx3 pedig annyira szép. Miután végeztünk, kifagyiztam magam, és tablót is néztünk, elmentünk hát haza. Hazaértem, persze csak terenyére, majd felmentem Cherhez. Kicsit beszélgettünk, vagyis csak beszélgettem.. mert nem nagyon szólalt meg, aztán hazajöttem. Itthon egyből első megmozdulás gép.. Anyum hazaért, kaptam a szokásos üvöltést, majd nekiállt takarítani az ablakom. Közben sértegetett is, h miért azokat a kínai köcsögöket hallgatom.. Miért nem jönnek a németek?.. Válaszom annyi volt.. fáj az neked h azt hallgatom? am meg van elég bajuk. Erre bepöccent rám, és elhordott mindennek.. meg h jó h nem jönnek.. -.- köze nincs hozzá.. Utána még belém kötött h nem foglalkozom a kutyával és idézem " Neked fasz kéne nem kutya" egyáltalán h mondhat ilyet egy anya?...
Hagyjuk is. Mai napon, népvándorlás volt, egész nap csak teremről teremre jártunk, viszont nekem tetszett bioszon az a film. Kár h nem fejeztük be, pedig nagyon érdekes, a testünk működése. Aztán angolon elővehettük a laptopokat. Mint kiderült, csak jövőre használhatjuk, de annyira tök jó^^ nagyon tetszik:) Végül felmásztunk a városba ismét Hanival. Elmentünk először csillámokat venni, majd beültünk a kínaiba.. Mivel a 12:40-es buszt már amúgy sem értük volna el, igy egy 1 órás programot csináltunk. Ismét tablókat néztünk,majd fagyiztunk, és kiültünk a főtérre. Elbeszélgettük az időt, majd hazajöttem. Eléggé fárasztó volt a mai nap, de végül is utolsó nap volt 1 hét szünet vár, aztán ismét jönnek a dolgok.. Ballagás, szóbelivizsga, írásbeli vizsga..^^" amire mind mind készülnöm kéne.. de hát..:/ nem nagyon megy.. De nem adom fel.. sikerülni fog.. és mehetek 11.be;)
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.
Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban