Sosem találtam magam vonzónak, gyönyörűnek meg pláne nem. Jött egy ember, aki elmondta nekem hogy az vagyok, pedig én a szívem mélyén jól tudom hogy nem. Egy pillanat alatt romba dőlt minden, s nem is az fájt a legjobban hogy az én hercegem elment egy szebb, jobb királylányhoz, hanem az hogy átvertek. Mindvégig tudott róla, s nem mondta el. Nem tudom miért. De nem is érdekel.
Este döbbenten feküdtem le, nem tudtam hova tenni, nem tudtam hogy mégis mi legyen. Reggel viszont egy mosollyal az arcomon keltem. Hanival beszéltünk telefonon, s megnyugtatott. Egy könnycseppet nem ejtettem, most viszont ki akar törni. De nem hagyom, hisz még vár rám egy szerenád, amin jobb lenne nem kisírt szemekkel megjelenni.
Hiába vagyok fiatal, az élet csúnyán pofoz. Folyton kapom a pofonokat, ami térdre kényszerít, hogy aztán egy erősebb lány álljon fel, s küzdjön meg az akadályokkal. Mint ahogy neki is mondtam, az én boldogságomra lehet napokat, hónapokat vagy akár éveket, évtizedeket kell várnom. Lehet én vagyok maradi, hogy nem vagyok átjáró ház, hogy nem volt még barátom, hogy nem tudom milyen pár dolog. De nem érdekel.
Nem vagyok tökéletes, igenis rajtam van felesleges kiló, én nem vagyok szép, nem vagyok vékony. Nem tagadom hogy szeretek enni, azt sem hogy lusta vagyok, pedig csak hozzáállás kérdése.
Sajnos hozzászoktam, hogy nekem semmi nem jön össze, pedig annyian vesznek körül, támogatnak, hogy de sikerülni fog, meg lesz, mindig az utolsó pillanatban történik változás, ami hatására kénytelen vagyok a küzdést feladni, s itt szól közbe az élet, és vág pofon.
Egész nap jókedvem volt, jó volt beszélgetni az osztálytársaimmal. Utolsó évre csak kijövünk egymással. Örültem, hogy meghallgattak, örültem hogy támogatnak.
Szandi folyton mondja nekem, hogy kezdjek el élni, hogy ne legyek bezárkózva a világomba. Az a rossz, hogy én be vagyok mindig, és kevés ember érdemli meg azt hogy beengedjem a világomba - konkrétan most csak Hani tudja, érzi át a helyzetem, tudja hogy milyen az álomvilágom - a többieket annyira mélyre nem engedem. Talán túl naiv vagyok. Talán túl sokat képzelgek, álmodozom, de az élet lehetne kegyes hozzám, láthatná a jó isten az égben hogy mennyire szeretnék boldog lenni, a sok rossz után amit kaptam. De nem... nem lehetek az. Türelem rózsát terem...
Jövőhéten viszont megyek érettségi után bulizni, és nem érdekel semmi, jól fogom magam érezni, bulizok egy jót, és ennyi, aztán elválik hogy mi lesz ezek után..Most elég nagy terveket vettem a fejembe, hogy rokonok által kijussak Japánba, s ott is éljek. Nem akarok itt maradni... tudom hogy Európát sem láttam, de most ez van bennem... mennem kell.. élnem kell...
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.
Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban
Sosem találtam magam vonzónak, gyönyörűnek meg pláne nem. Jött egy ember, aki elmondta nekem hogy az vagyok, pedig én a szívem mélyén jól tudom hogy nem. Egy pillanat alatt romba dőlt minden, s nem is az fájt a legjobban hogy az én hercegem elment egy szebb, jobb királylányhoz, hanem az hogy átvertek. Mindvégig tudott róla, s nem mondta el. Nem tudom miért. De nem is érdekel.
Este döbbenten feküdtem le, nem tudtam hova tenni, nem tudtam hogy mégis mi legyen. Reggel viszont egy mosollyal az arcomon keltem. Hanival beszéltünk telefonon, s megnyugtatott. Egy könnycseppet nem ejtettem, most viszont ki akar törni. De nem hagyom, hisz még vár rám egy szerenád, amin jobb lenne nem kisírt szemekkel megjelenni.
Hiába vagyok fiatal, az élet csúnyán pofoz. Folyton kapom a pofonokat, ami térdre kényszerít, hogy aztán egy erősebb lány álljon fel, s küzdjön meg az akadályokkal. Mint ahogy neki is mondtam, az én boldogságomra lehet napokat, hónapokat vagy akár éveket, évtizedeket kell várnom. Lehet én vagyok maradi, hogy nem vagyok átjáró ház, hogy nem volt még barátom, hogy nem tudom milyen pár dolog. De nem érdekel.
Nem vagyok tökéletes, igenis rajtam van felesleges kiló, én nem vagyok szép, nem vagyok vékony. Nem tagadom hogy szeretek enni, azt sem hogy lusta vagyok, pedig csak hozzáállás kérdése.
Sajnos hozzászoktam, hogy nekem semmi nem jön össze, pedig annyian vesznek körül, támogatnak, hogy de sikerülni fog, meg lesz, mindig az utolsó pillanatban történik változás, ami hatására kénytelen vagyok a küzdést feladni, s itt szól közbe az élet, és vág pofon.
Egész nap jókedvem volt, jó volt beszélgetni az osztálytársaimmal. Utolsó évre csak kijövünk egymással. Örültem, hogy meghallgattak, örültem hogy támogatnak.
Szandi folyton mondja nekem, hogy kezdjek el élni, hogy ne legyek bezárkózva a világomba. Az a rossz, hogy én be vagyok mindig, és kevés ember érdemli meg azt hogy beengedjem a világomba - konkrétan most csak Hani tudja, érzi át a helyzetem, tudja hogy milyen az álomvilágom - a többieket annyira mélyre nem engedem. Talán túl naiv vagyok. Talán túl sokat képzelgek, álmodozom, de az élet lehetne kegyes hozzám, láthatná a jó isten az égben hogy mennyire szeretnék boldog lenni, a sok rossz után amit kaptam. De nem... nem lehetek az. Türelem rózsát terem...
Jövőhéten viszont megyek érettségi után bulizni, és nem érdekel semmi, jól fogom magam érezni, bulizok egy jót, és ennyi, aztán elválik hogy mi lesz ezek után..Most elég nagy terveket vettem a fejembe, hogy rokonok által kijussak Japánba, s ott is éljek. Nem akarok itt maradni... tudom hogy Európát sem láttam, de most ez van bennem... mennem kell.. élnem kell...
