|
Teljesen új élet~
2012. augusztus 2., csütörtök | 20:46 | 0 Ask
Az utolsó bejegyzés óta elég sok minden történt. Hani itt aludt, nem tudom említettem-e.. illetve anyám elköltözött. Itt hagyott minket, én pedig ma értem haza, és szembesültem a dolgokkal. Ami fogadott: üres szoba, kihalt ház, depressziós kutya, és egy meggyötört arcú fater. Holnap segítek rendbe tenni azt az egy üres szobát, mert egyszerűen idegesít h olyan üres. A konyhában is pakolni fogok, h mindent megtaláljak a saját elképzelésem szerint. Bevállaltam fűvágást is, h annyival könnyebb legyen apumnak, plusz holnap főzök is és mosok.. túl sok szennyest hoztam haza. Mindenben muszáj most már segítenem, h sikerüljön ugymond életben maradni. Pest, óh, pest. Szóval múlthét csütörtökön mentem fel, kisebb gyomorgörccsel. Fent már ugy várt Mami, h jó lenne ha elmennék Zuglóig villamossal. Hát egye fene, elmentem, na és persze szét jött a táskámxD az egy külön poén volt, h mire a stadionoktól kitoltam a belem, hirtelen szétjött a fogantyúxD össze csesztem a cipőmet is.. szóval amolyan epic fail voltam. Elmentünk vonattal Üllőre, és ott tengettem a napom, lustultunk, zenét hallgattunk, meg ilyesmi. Másnap az esti vonattal bementünk pestre, mert mentünk Grúúúúúúúvra*---* hah, tök jó volt, mert azok a számok mentek, amiket kértem^^ Köszönöm is Case-nek és Jinek: D a legjobb az volt, h a Feelingre nem számítottam, és Ji végig mosolygott rajtam ahogy énekeltem táncoltam. Ah, nem is felejtem el az ázsiai srácokat. 3an voltak, az egyik olyan tipikusan Sevenre hasonlított, a másik pedig olyan BiRain és Seven keveréke. Kicsit táncoltunk, aztán átment másik csajhoz, persze végig őt néztem ;___; Reggelre a lábam nem éreztemxD Mami az ugy bealudt 3 megálló után a villamosonxDDDD h kajak a Nyugati előtt kelt fel szinte. Viszont ami poén volt, h volt egy full KO-s csávó és egy kínai. És igy a kínai srác csesztette a másikat h " NE ALUDJ BAZDMEG" xDDD én nem akartam röhögni rajtaxD de kész volt.xDD Utána visszamentünk Üllőre, és ott maradtam még egy napot. Következő nap Kázúval találkoztam a Köki terminál hátamögött. Of course nem kellett félnem, mert 10 percet késett csak!xD adta az isten^^ Megnéztük a köki terminált belenyomta az orromba a csirkétXDDDD voltunk a claire's-be aztán délután Gergő feljött: D tök kedves volt (kázu barátja kiderült fiatalabb tőlemxDDD ) Voltunk ázsiacenterbe, árkád, sugár. Megemlítem Broot is ^^ mert neki van a világon a legédesebb kutyája*-* Jack, istenem nagyon édes volt*-* annyira jó volt tényleg pesten, de most hazajöttem egy meggyötört családba, amit anyám szakított ketté.. Arigatou Goseimasu~
★ Who I am?
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást. Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét. Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban
Teljesen új élet~
2012. augusztus 2., csütörtök | 20:46 | 0chingu(s)