Az a csodálatos péntek. Nem a megszokottan indult. A marketing tanárunk abszolút kiakadt rajtunk, ugy h igazgatónő bejött hozzánk.. egyenként kérdezgetett végig mindenkit h mi történt. Hát nem bírjuk a fejét. Na mindegy, eltelt az is. Egész nap nem csináltunk semmit, végig próbáltunk, beszélgettünk vagy épp a kocsiba pakoltunk. Aztán 6. órától leléptünk, s elmentünk kínaizni. Utána tengődtünk fél3ig a városban szétnéztünk h teljen az idő. Aztán bementünk a Józsiba, ott pedig jött a próba. Olyan jó volt, főpróba mindennel együtt:'D s jött a nagy durranásunk. Annyira remegtem az elején, de aztán tökre magabiztosan mentem ki a kis magassarkúmban és mondtam el a szövegem. Aztán meg lettünk az egésszel dicsérve, h milyen jó volt, viszont én bakiztamxD majdnem rámzárták a függönyt:"DDD anyáád:"D na semmi gond minden ment tovább. Hát a táncnál, én bámultam. A tesi tanárom ugy rázta magát h csak bámultam:"D na és Don huan is jól nézett ki:"DDD komoly volt a másik osztályban is a táncos srác:"D hát minden jó volt ének is meg minden... komolyan. Annyira összecsaptam^^" na semmi gáz, lényeg h jövőre szeretettel várom Sasáékat a szalagavatómra:) és persze azokat is akik szeretnének megnézni:"D ugyaan na mindegy most bele vagyok bolondulva^^" pedig még itt sincs..
Amúgy a 12.K-sok ezt énekelték, amin elkezdtem sírni^^"
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.
Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban