|
Today~
2011. augusztus 6., szombat | 13:44 | 0 Ask
Fél 10kor keltem, kómásan ettem egy joghurtot, bevedeltem fél liter vizet, és ennyivel neki álltam felöltözni, majd az árokba mászni és kiszedni a füveket. Szerencsés vagyok, már megint h valamelyik fűre allergia szerű tünetek jelentkeztek.Vörös foltok jelentek meg a combomon, majd a lábszáramon is.. következőleg az alkarom lett kiütéses.. Na akk gyorsan rohanás be, apucinak szólni. Megnézte, majd mondta h öblítsem le, aztán kenjem be a krémével. Szerencsére hatott is, szóval most már jobb^^ <3
Tegnap egy csomót dumáltam Szöszőkével, és komolyan egyre jobban imádom őt<33 én nem akarom őt cserben hagyni, hisz ő sem tette meg velem.
Estére szarul is lettem:"D köszönöm az aggódásotokat, de NEM VAGYOK TERHESXD és méhen kívüli terhességem sincs.:"DDD egyszerűen alig bírok enni.. örüljetek h azt a pár falat kaját le tudtam gyűrni. Bár egyik kedves ismerősöm tanácsát megfogadva: víz+hereberexD szóval utána már semmi bajom nem volt, Sasa mondta h nyissak ablakot, ki is nyitottam, után még jobb volt<3 köszönöm^^
Hanikámnak pedig csak üzenem h kitartááás<3 és minden egyéb^^
★ Who I am?
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást. Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét. Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban