Tudom h jobb neki fent. Tudom h mindent amit tudott megadott nekem. Alig 2 hónapja még a szavai csengtek a fülemben, amint a nevemet mondta, s segítséget kért. Itt hagyott. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem sokat számított a nagymamám, mivel nekem ő volt az utolsó. 1 hónap hosszadalmas szenvedés után eltávozott, a családi körünk szűkült, s a rokonság gyűlöl minket. Gyűlölet lángja égett dédnagyanyám szemében, s annak lánya szemében is. Az egész rokonság körülöttük állt, míg mi a sírral szemben vártuk a kis "ceremónia" beszédét. Egy-egy mondatnál a szívem összeszorult, s szemem könnybe lábadt. Akkor eszméletem fel, hogy mekkora teher is számomra, hogy nincs többé. Megjátszott sírások között ott voltak az igazi szívből jövő fájdalmak. Nem bírtam ki én sem, ahogy Aver sem. Ahogy Cherre néztem egyből elkapott a sírás. Talán mert mindig mikor jött, mama mondta neki: Szia Csőrike! Vidám hangját sosem hallom többé, s most is könnybe lábadt szemekkel gépelek. Valahol olyan helyen lehet, ahol vigyáz ránk, s mindig mosolyog amikor süt a nap.
Az angyalok sírnak.. de csak ha az eső esik. Muszáj elengednem őt. Nehéz az egész, rosszkor jött. Még elakartam mesélni neki h mi történt a Balatonnál, s mennyire hiányzott. Úgy búcsúztam el tőle kb 1 hónappal ezelőtt, h haza fog jönni. Ugy fogtam fel az egészet h ő nem jöhet többet haza, mert dédire kell vigyáznia. De ez nem lehet. El kell engednem őt, valahogy sokkal könnyebb lesz. A gyászolás nálam egy napig tart. Új életet kezdek... S az első változásokat külsőleg teszem meg.~

A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.

2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥



Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.



Szeretek: főzni, olvasni, biciklizni, túrázni, világot látni, kirándulni, sétálni, jót beszélgetni, énekelni, táncolni, sminkelni, hajat festeni, zenéket, kondizást.


Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.


Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.



Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.

Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.

Név: Ildi
Kor: 25
Nem: nő
Testvér: féltestvérem Gergő
Szülők: elváltak
Kedvenc ital: bubble tea
Kedvenc étel: sushi
Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős
Kapcsolat: kapcsolatban

Ruú ♥ Viccu ♥ Cherryke ♥

Tudom h jobb neki fent. Tudom h mindent amit tudott megadott nekem. Alig 2 hónapja még a szavai csengtek a fülemben, amint a nevemet mondta, s segítséget kért. Itt hagyott. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem sokat számított a nagymamám, mivel nekem ő volt az utolsó. 1 hónap hosszadalmas szenvedés után eltávozott, a családi körünk szűkült, s a rokonság gyűlöl minket. Gyűlölet lángja égett dédnagyanyám szemében, s annak lánya szemében is. Az egész rokonság körülöttük állt, míg mi a sírral szemben vártuk a kis "ceremónia" beszédét. Egy-egy mondatnál a szívem összeszorult, s szemem könnybe lábadt. Akkor eszméletem fel, hogy mekkora teher is számomra, hogy nincs többé. Megjátszott sírások között ott voltak az igazi szívből jövő fájdalmak. Nem bírtam ki én sem, ahogy Aver sem. Ahogy Cherre néztem egyből elkapott a sírás. Talán mert mindig mikor jött, mama mondta neki: Szia Csőrike! Vidám hangját sosem hallom többé, s most is könnybe lábadt szemekkel gépelek. Valahol olyan helyen lehet, ahol vigyáz ránk, s mindig mosolyog amikor süt a nap.
Az angyalok sírnak.. de csak ha az eső esik. Muszáj elengednem őt. Nehéz az egész, rosszkor jött. Még elakartam mesélni neki h mi történt a Balatonnál, s mennyire hiányzott. Úgy búcsúztam el tőle kb 1 hónappal ezelőtt, h haza fog jönni. Ugy fogtam fel az egészet h ő nem jöhet többet haza, mert dédire kell vigyáznia. De ez nem lehet. El kell engednem őt, valahogy sokkal könnyebb lesz. A gyászolás nálam egy napig tart. Új életet kezdek... S az első változásokat külsőleg teszem meg.~