A betegségem felerősödött... egyszerűen nem bírom megállni.. rohadt életbe.. miért kell ilyen szarral szenvednem? Miért nem bírok leszokni? Tudom h sokan segítenének de nem megy... most megint menjek pszichológushoz? Akarok is meg nem is.Megint kínszenvedés lenne az egész.Gyógyszer gyógyszer hátán és egyik sem segítene semmit sem.Pedig igazából csak ez az egyetlen megoldásom van h elmegyek egyhez, mert ez igy nagyon nem lesz jó.. :/ Valahogy az egy hét alatt, olyan szokásommá vált h az agyam off. és akk csak arra gondolok és csinálom. Eltüntetni persze nem bírom normálisan..és szenvedek. Valamit tennem kell. Nem ülhetek tétlenül és várjam a csodát h majd megsegít.Mert a csoda nem fog eljönni. Lehet h segítséggel sem szokok le róla.. ami egyet jelent: elkéstem mindennel és örökre ezzel élek.Rossz mert gúnyolnak érte, közben azt sem tudják mi zajlik le bennem.Hisz magam sem tudom.Most vagy a stressz halmozódott fel bennem, vagy esetleg a rossz nevelés.Végig anyám üvöltözését és ütögetését hallhattam érezhettem kiskoromban.Állandó jelleggel minden miatt ütött és üvöltött velem.Multkor próbáltam neki elmagyarázni h üvöltéssel szarra sem fog nálam menni és lehet h ez miatt is csinálom azt amit csinálok, erre nekem támadt h persze fogd még rám h miattam van az egész.Nem akartam már neki mondani h igen miattad mert te neveltél fel hülyén és ezt az egész ösztönt ragasztotta rám.Nem tudom mit csinálna h ha az én helyemben lenne.Kurva nehéz megállni h ne csináld, aztán hirtelen az agyad kikapcsol és elkezded. Annyira hozzászoktál h nem érzed mit csinálsz csak mosolyogva nyugtázod. Nem jó érzés mert fáj utána mikor a tükörbe nézek.Sírógörcsöt kapok h úristen mit műveltem..miért kell ezt nekem? Aztán kiöntöm valakinek a lelkem.. következő nap pedig mintha misem történt volna ismét csinálom.
Akaratlanul is odanyúlok h érezzem de miért? Miért kisért az egész? Valamit kikéne találnom az helyett.. Egész nap nem rágózhatok h muljon a kísértés.. Ugy érzem h rajtam senki nem tud segíteni, igy ebben a szar életben ezzel a szar betegséggel együtt kell élnem~
Akimoto mindig kérdezi h mi a betegségem. Tudod nem akarom elmondani és jobb nem erőltetni.az új osztálytársakban nem bízok meg annyira h elmondjam.Sasa más tészta h neki elmondtam.De azt is könnyek között.. Nem akarom h bárki is sajnáljon miatta. De mindenki szerint rossz rámnézni ahogy ez miatt vagyok szarul.Hajni tud róla de szerintem ő sem fogja fel olyan szinten ahogy kéne.Kikinek is elmondtam de őt nem is izgatja..Cher.. ő átlátja h mennyire szar.. de nem lehet mindig itt h lefogja a kezem és segítsen.Neki is van jobb dolga szerintem.Most nem azért mondom h elakarlak taszítani nem..hanem kezdek beletörődni h nekem ez a sorsom.. ez a kurva betegség.. amivel együtt kellett felnőnöm.De mi a legnagyobb? Az h 1-ben semmi nem volt.. 2-3-4-5-6-7-8 olyan szinten h komolyan igy 9-10.re kikészültem idegileg.Nem tudom h mit csináljak.. nem tudok semmit h kéne leszokni róla.Lehet h orvos lesz a vége. ismét.. és ujra. megint az ismerős fehér ruha, a klóros fertőtlenítőszer szag.. és a beszélgetés.Bár én mit csináltam mikor oda jártam? Rajzoltam.Ez volt a legnagyobb gond.Nem fogtam fel h mit kéne.Rózsika is próbált velem beszélgetni de nem.. egyszerűen nem bírom magam olyan szinten megnyitni h elmondjam mit is érzek a tudatalattimban, mert egyszerűen én sem tudom.Mi lenne a megoldás? Sasa miért nem mentél pszichológusnak? Miért nem vagy közelebb h eltudjunk beszélgetni? Miért kell nekem kurva sokat várni arra h valaki segítsen? És egyáltalán.. miért várom el mástól h segítsen?
Ezeket az utolsó sorokat.. nagy gombóccal a torkomban..irtam.Egyszerűen fél másodpercre könny szökik a szemembe aztán ismét elmúlik.Apum is mondta h nem szabad h feladjam.Küzdenem kell ellene h megálljam, és leszokjak róla..
Egy hangot akarok hallani ami csak azt üvölti: Ne add fel, menni fog, küzdj érte és minden jó lesz.
Csak h ezt a hangot..én nem fogom meghallani.~
A nevem Midoo. Magyarországon élek, egy eldugott kis faluban Nógrád megyében. Ha valakinek bemutatkozok, mindig Salgótarjánt mondok, hisz az a megyeszékhely. 1995.02.15-én láttam meg a napvilágot, eme csodálatosnak nem mondható megyében. Szüleim elváltak 2012-ben, így apukámmal élek. Általános iskolát itt Bátonyterenyén végeztem, míg a középiskolát Salgótarjánban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában kezdtem el 2009-ben, majd 2015 májusában vizsgáztam, mint Vendéglátás szervező - vendéglős.
2015. decembere hozta el a nagy változást az életemben, amikor rátaláltam a másik felemre. Arra az emberre, aki kiegészít, boldoggá tesz, szeret, s akivel le akarom élni hátralévő életemet. ♥
Fanatikusan imádom: A barátomat Ádámot♥, Dél-Koreát, kínai kaját, brokkolit, fagyit, BIGBANGet, Kwon Jiyongot, 2NE1-t, YG Family-t, tetoválásokat, piercingeket, divatot, márkákat, tervezőket, One Million férfi parfümöt, szerepezést, feltűnő ruhákat.
Nem szeretem: kritika(ami nem építő), hazugság, ha valaki nem mondja a szemembe a dolgokat - lehet rosszul viselem, de jobb mint mástól megtudni -, ha fikázzák a kpopot, ha depressziós hangulatom van, esőt, havat, hideg időt, szürke időt.
Jól bírom ha valaki hisztizik, sokat szoktam pátyolgatni a lelkeket, és nem azért teszem, hogy abba hagyja hamar, hanem azért, hogy megnyugodjon tényleg, és eltereljem a figyelmét.
Trichotillomániában szenvedek, ami kényszeres betegség - tudod google.hu ha valamit nem tudsz, kismillió szöveg van róla.
Most csak ennyi jutott eszembe, de pótlom, ha lesz még valami.
Név: Ildi Kor: 25 Nem: nő Testvér: féltestvérem Gergő Szülők: elváltak Kedvenc ital: bubble tea Kedvenc étel: sushi Végzettség: Vendéglátás szervező-vendéglős Kapcsolat: kapcsolatban
A betegségem felerősödött... egyszerűen nem bírom megállni.. rohadt életbe.. miért kell ilyen szarral szenvednem? Miért nem bírok leszokni? Tudom h sokan segítenének de nem megy... most megint menjek pszichológushoz? Akarok is meg nem is.Megint kínszenvedés lenne az egész.Gyógyszer gyógyszer hátán és egyik sem segítene semmit sem.Pedig igazából csak ez az egyetlen megoldásom van h elmegyek egyhez, mert ez igy nagyon nem lesz jó.. :/ Valahogy az egy hét alatt, olyan szokásommá vált h az agyam off. és akk csak arra gondolok és csinálom. Eltüntetni persze nem bírom normálisan..és szenvedek. Valamit tennem kell. Nem ülhetek tétlenül és várjam a csodát h majd megsegít.Mert a csoda nem fog eljönni. Lehet h segítséggel sem szokok le róla.. ami egyet jelent: elkéstem mindennel és örökre ezzel élek.Rossz mert gúnyolnak érte, közben azt sem tudják mi zajlik le bennem.Hisz magam sem tudom.Most vagy a stressz halmozódott fel bennem, vagy esetleg a rossz nevelés.Végig anyám üvöltözését és ütögetését hallhattam érezhettem kiskoromban.Állandó jelleggel minden miatt ütött és üvöltött velem.Multkor próbáltam neki elmagyarázni h üvöltéssel szarra sem fog nálam menni és lehet h ez miatt is csinálom azt amit csinálok, erre nekem támadt h persze fogd még rám h miattam van az egész.Nem akartam már neki mondani h igen miattad mert te neveltél fel hülyén és ezt az egész ösztönt ragasztotta rám.Nem tudom mit csinálna h ha az én helyemben lenne.Kurva nehéz megállni h ne csináld, aztán hirtelen az agyad kikapcsol és elkezded. Annyira hozzászoktál h nem érzed mit csinálsz csak mosolyogva nyugtázod. Nem jó érzés mert fáj utána mikor a tükörbe nézek.Sírógörcsöt kapok h úristen mit műveltem..miért kell ezt nekem? Aztán kiöntöm valakinek a lelkem.. következő nap pedig mintha misem történt volna ismét csinálom.
Akaratlanul is odanyúlok h érezzem de miért? Miért kisért az egész? Valamit kikéne találnom az helyett.. Egész nap nem rágózhatok h muljon a kísértés.. Ugy érzem h rajtam senki nem tud segíteni, igy ebben a szar életben ezzel a szar betegséggel együtt kell élnem~
Akimoto mindig kérdezi h mi a betegségem. Tudod nem akarom elmondani és jobb nem erőltetni.az új osztálytársakban nem bízok meg annyira h elmondjam.Sasa más tészta h neki elmondtam.De azt is könnyek között.. Nem akarom h bárki is sajnáljon miatta. De mindenki szerint rossz rámnézni ahogy ez miatt vagyok szarul.Hajni tud róla de szerintem ő sem fogja fel olyan szinten ahogy kéne.Kikinek is elmondtam de őt nem is izgatja..Cher.. ő átlátja h mennyire szar.. de nem lehet mindig itt h lefogja a kezem és segítsen.Neki is van jobb dolga szerintem.Most nem azért mondom h elakarlak taszítani nem..hanem kezdek beletörődni h nekem ez a sorsom.. ez a kurva betegség.. amivel együtt kellett felnőnöm.De mi a legnagyobb? Az h 1-ben semmi nem volt.. 2-3-4-5-6-7-8 olyan szinten h komolyan igy 9-10.re kikészültem idegileg.Nem tudom h mit csináljak.. nem tudok semmit h kéne leszokni róla.Lehet h orvos lesz a vége. ismét.. és ujra. megint az ismerős fehér ruha, a klóros fertőtlenítőszer szag.. és a beszélgetés.Bár én mit csináltam mikor oda jártam? Rajzoltam.Ez volt a legnagyobb gond.Nem fogtam fel h mit kéne.Rózsika is próbált velem beszélgetni de nem.. egyszerűen nem bírom magam olyan szinten megnyitni h elmondjam mit is érzek a tudatalattimban, mert egyszerűen én sem tudom.Mi lenne a megoldás? Sasa miért nem mentél pszichológusnak? Miért nem vagy közelebb h eltudjunk beszélgetni? Miért kell nekem kurva sokat várni arra h valaki segítsen? És egyáltalán.. miért várom el mástól h segítsen?
Ezeket az utolsó sorokat.. nagy gombóccal a torkomban..irtam.Egyszerűen fél másodpercre könny szökik a szemembe aztán ismét elmúlik.Apum is mondta h nem szabad h feladjam.Küzdenem kell ellene h megálljam, és leszokjak róla..
Egy hangot akarok hallani ami csak azt üvölti: Ne add fel, menni fog, küzdj érte és minden jó lesz.
Csak h ezt a hangot..én nem fogom meghallani.~
